Lisy Writes

Ezen gondolkodtam a minap, amikor egyre-másra villantak be a gyerekkori emlékek. A helyszín szinte mindig ugyanaz: a Nagyszüleim kertje, ami tavasztól őszig állandó színtere volt a vetésnek, gondoskodásnak, aratásnak, eltevésnek és sok-sok közös beszélgetésnek, nevetésnek. Együtt lestük, mikor válik pirossá az első eper, kilószámra bontottuk a borsót, szedtük a szilvát, barackot, meggyet, amiből aztán isteni házi lekvárok, befőttek készültek. A kertben Papa, a konyhában Mama volt az úr – én pedig kedvemre ingáztam a két felségterület között, magamba szíva a föld, a növények, és a házi készítésű ételek szeretetét. Szinte minden, ami a családi asztalra került a kert ajándéka, Nagyszüleim dolgos kezeinek eredménye volt. Egyik kedvenc időtöltésem volt számba venni a növényeket, amelyeket legalább olyan büszkeséggel soroltam, mintha én magam ültettem volna őket. Abban is biztos vagyok, hogy a saját termesztésű hozzávalók Mama legendás fogásait – mint a fejtett bableves, rántott patisszon petrezselymes krumplival, almás lepény vagy rebarbara lekvár – is különös otthoni ízzel fűszerezték meg. A Csodakert ma már csak a szívemben él, de az itt kapott leckékre máig jól emlékszem. Bármikor, amikor a konyhában vagyok vagy bevásárolok eszembe jut az a törődő gondoskodás, amit a Nagyszüleimtől tanultam. Hogy igyekezzek mindig friss és szezonális hozzávalókból főzni. A maradékból új fogást varázsolni. Ételt soha nem kidobni. A főzésben előre tervezni, fogásokat összehangolni. Alapanyagokat gondosan válogatni.

És itt jön képbe a piac! Hiszen saját kert hiányában, városban élő emberként itt van leginkább lehetőség friss és helyi áruk beszerzésére. Ugyan sok a nagykeres árus, de akadnak kis- és őstermelők, apró családi vállalkozások is. És olyan idős nénik, bácsik, akiknek sokat dolgozott keze, nyílt tekintete, barátságossága és segítőkészsége a Nagyszüleimre emlékeztet. Azt hiszem, leginkább ezért lettem piacra járó ember. És mert szeretem a közvetlen légkört, hogy van idő egy kis beszélgetésre a kofákkal, hogy egy idő után már névről ismerjük egymást a kedvenc árusainkkal. Az már csak bónusz, hogy hála a hasonló családi örökségnek mindez Andrénak (akit eddig szigorú kérésére csak fedőnévvel említhettem, de ezentúl H. helyett végre a nevén nevezhetek J ) is hasonló élvezetet jelent. Így rendre együtt vágunk neki a szombati piacnapnak, hogy beszerezzük a következő hét alapanyagait. Budapesten volt egy bejáratott helyünk, Brisbane-be költözve viszont az a terv, hogy felfedezzük a környék különböző piacait. És persze bármerre utazzunk is, a helyi piac felfedezése mindig első a látnivalók listáján. Ezekről az élményekről ezentúl külön bejegyzésekben olvashattok – jönnek a piacnapok Asztráliából, Magyarországról és a Nagyvilágból!

Mi kerül terítékre egy-egy bejegyzésben?

Praktikus infók: Hol és mikor látogatható az adott piac. Brisbane-ben például szinte minden városrésznek saját termelői piaca van, amelyet legtöbbször hetente, de előfordul, hogy csak havonta egyszer vagy kétszer rendeznek meg.

Érdekes/új alapanyagok: Ausztrália valóságos kulturális olvasztótégely, ami az étkezésben, a nyersanyagokban is tetten érhető. Számomra rendkívül izgalmas, hogy szinte minden héten új zöldségeket, gyümölcsöket ismerek meg, próbálok ki. Ezekről is beszámolok majd. Illetve arról is szó esik, milyen magyar vagy más hozzávalók szerezhetők be nehezebben.

Nemzetek konyhája: abból semmi jó nem származik, ha üres gyomorral vágunk neki a vásárlásnak, szerencsére azonban egy piac – a világ bármely pontján – a street food standok Mekkája is. Ausztrália az egyik legmultikulturálisabb ország, amit a piacok különböző nemzetek ételeit kínáló színes standjai is bizonyítanak. Ezekből is érkezik némi kóstoló.

Standmustra: mindig akadnak olyan standok, amelyek valamiért kiemelkednek a többi közül, ezekről a kedvencekről is említést teszek.

Ti szerettek piacra járni? Van kedvencetek Ausztráliában, Magyarországon vagy bárhol a világban?